Megújult a tizenkilenc éves Republic: a zenekar Balázsovits Edit színművésszel koncertezik. Az énekesnőnek Új Republic Dalok címmel jelent meg idén az albuma, amit egy-egy Republic koncerten be is mutat a nagyközönségnek. Június 12-én szombaton Baján is elkápráztatott mindenkit a hangjával: négy szám erejéig kiállt a színpadra. A Szentháromság téren (a helybeliek szóhasználatával élve a Béke téren) már este 8-kor elkezdett összeverődni a tömeg, pedig a kezdést 9 órára írták ki. A zenekar húsz perc késéssel vonult be cirkuszi zene kíséretében, mire a tömeg hatalmas éljenzésbe kezdett. Addig se untuk magunkat: régebbi koncertek felvételei csendültek fel a hangszórókból, miközben a Sugovica miatt megszaporodott szúnyogok lakomáztak belőlünk.

A közönség soraiban voltak családok, de a közelgő EFOTT fesztiváltól bezsongott fiatalok is sokan voltak. Az idei halfőző fesztivál háromnaposra sikeredett – és ironikus módon a Szegedi Pick támogatta -, az emberek mégsem unták meg az ünneplést. Apró dolgok tanúskodtak az előző napi bográcsozásról: a szakácsok nyomai, és az ünnepi dekorációk. A Petőfi Sziget felé vezető hídon még láthattuk a Bajai Halászlevelek című képkiállítást, ahol nem csak azt a nyálfakasztó kondért mutatták be, amiben halak lubickolnak a paprikapiros lében, hanem a kevésbé ízléses disznóvágást is, amolyan vidékiesen.

Szóval már épp kezdtük unni az ácsorgást, amikor hatalmas tapsvihar közepette bevonult Nagy László Attila, Patai Tamás, majd sorban a többiek. Megindult a zene, és abban a pillanatban a tömeg elkezdett táncolni. A harmadik számnál, ami a Gyere közelebb, és menekülj el volt, tetőfokára hágott a hangulat, és amolyan szolid fejrázásokkal körítve egy szólamban énekeltünk. Jött a De jó, hogy élek, az Erdő közepében, a leghangosabban viszont a Fényes utakon szólt. Szabó András hegedűn játszotta el az Érik a szőlő-t és a Szegedi csikóst. Ezután Balázsovits Edit következett némi konferálás után, és néhány új dalt adott elő, köztük az Örökre nem-et, és az Egyszer voltam-ot. Utána újra a régi megszokott nótákat hallhattuk: a Mondd, hogy igen-t hegedűvel és gyönyörű zongorakísérettel, aztán sokat Dudu-ztunk, volt a Hazudj még nekem, és újra Edittel a Szeretni valakit valamiért.

Miután már azt hittük, hogy ennyi volt és vége van, némi álpakolászás, vissza-kérés és lődörgés után felzendültek a klasszikusok: a 67-es út, a , a Ha itt lennél velem, a 16 tonna feketeszén, a Repül a bálna, valamint a Kék és narancssárga. Meggyőződésem, hogy a tömeges éneklést még Baja túloldalán is hallották, a Sugovicában úszkáló halak pedig megijedtek. Negyed 12-re lett vége a banzájnak, amit a családosok gyerekei nem igazán toleráltak, sokan leültek a meleg macskakőre, vagy szimplán anyjuk karjában aludtak el. A majd’ kétórás összeröffenés után egyszerre indult meg a tömeg hazafelé, másnap reggelre pedig már nyoma sem maradt sem a fesztiválnak, sem a Republicnak. Az emberek dolgozni mentek, a teret pedig a korán érkező EFOTT-osok vették birtokukba.