Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Dallamos metal Heves megyéből \

dizpromo

A csapat 2009-ben alakult. Azóta mik történtek veletek?
A 2009-es év végén alakult meg a csapat, tehát ebben az évben nem voltunk nagyon aktívak. Sajnos nem úgy állt össze az akkori banda, hogy mindenkinek volt kellő zenekari/hangszeri tapasztalata. Ebből is adódott hogy, hírtelen nem tudtunk elindulni, számot sem nagyon tudtunk írni. De mégis 2010 januárjában leadtuk az első fellépésünket Egerben, 8 számmal léptünk akkor színpadra.
Ebben az évben az én szervezésem alatt több klub buli is lezajlott. Zenéltünk Gyöngyösön, Hatvanban, Salgótarjánban, még Pesten is a Rocktogonban. Folyamatos tagcseréink voltak, és egészen 2011 nyaráig várni kellett a mostani felállásra. Szerencsére találtunk egy kiváló énekest, aki igazán el tudta indítani a bandát, igazi frontember egyéniség.
Saját számaitok készülőben vannak. Mit lehet ezekről tudni? Miről szólnak a dalok?
Valóban készülőben vannak, és eddig 5-öt sikerült összerakni teljesen készre. Persze mindig vannak háttérmunkálatok, és szóló átdolgozások, dobtéma változás stb. Nem vagyunk nagy elmélkedők, így nem is szólnak a dalok különlegesebb dolgokról. Egyszerűen az életről. A számok szövegeit én írom, és azt hiszem, hogy ami gondot okoz az életben (nem csak nekem) azt én leírom. De a jó dolgokról is írtam már, így született meg a rock&roll című számunk.
Mikor vonultok stúdióba, és mikor lehet majd meghallgatni a dalaitokat?
A stúdió munkát márciusban kezdjük, és az egész hónap rá fog menni. Szeretjük ha jól szólnak a gitárok, meg persze a dobot is jó hangzásban szeretnénk viszont hallani.
Terveitek a közeljövőben? Hol láthat titeket a közönség leghamarabb?
Terveink vannak méghozzá igen nagyok. Én intézem a banda ügyeit, és sok zenekar elé be tudtam magunkat tenni. Elindultunk egy kisturnéra a Blues Companyval, és úgy néz ki játszunk majd több ismert csapattal is. Egyenlőre erről még nem akarok beszélni, mert nem fix állomásokról van szó.
Leghamarabb csak Február 11.-én láthatnak minket Turán, a Blues Company társaságában. Ez után szintén Februárban 24.-én Hatvanban a Dali Művházban lépünk fel a Blues Company és a Rockin Rock cats társaságában. A youtubon meghallgathatják hogyan is játszunk, itt található egy saját szerzemény is.



http://www.youtube.com/watch?v=nMr98URp8I8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=U73xJf94YvY&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=hzQvdJ07Wug&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=qbaCPJ8rH0g&feature=related
www.dizelzenekar.hu

Attila - 2012-01-26 (10:07)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat