Uj tavasz éled, tiszta képed nézed a viztükörben
mosolyt csal a lelkemre, ahogy minden él körülöttem.
Ez az élet a lelkembe folyt, elöntött mint az ár,
ez a napfény csak nekünk szolt, hogy hátha vége már.
Rohanok hozzád, tudom, hogy vársz
hiszen érzed a tavasz lelkét
rohanok Hozzád, hogy ugyanugy fonj át
mint a házakat a fény.
A rügyek nönek, én is élek, simitja arcom a Nap
ugy tünik, hogy érdemes volt tulélni a multakat.
Felolvadnak az emlékeim, ahogy feltámad a sár,
a sötétnek háttal most elöre nézve, várom azt aki vár. Örvény
Nem sodor az ár, a tengeren túli fények,
nem hozták el a jövöt, csak azt amitöl félek.
Engem nem sodor már az ár, mert a tengeren tuli fények,
nem hoztak el semmit, csak azt amitöl féltem:
Ezet hazug álmot, ezer hazug vágyat,
ezer lélektélen testet, amik csak dübörgésre várnak.
Halott a múlt, meghalt a lélek,
elveszett minden értek, csak dübörögnek a gépek.
Körülöttünk egy jövö, a lélek felszinén
nincs gondolat, nincs semmi, csak Te maradtál és én
és ezet hazug álom, és ezer hazug vágy,
ezer lélektélen test, ami csak dübörgésre vár. |
