Egy ujabb éjjel, hé, a levegö valamit hoz felém
a vérpezsditö széllel, messze járok már.
Testemre fátylat borit, a köd testedre láncokat
ez az én hazám.
meg a szabadság, meg a szél,
egy koszos kabát és egy rongyos kalap
meg a kéz, ami a kezedet fogta, most egy cigit markol
és egy törött poharat.
De az angyalok még szépen néznek rám,
mert az Antikrisztus nem én vagyok
és anarhista is régen voltam már.
Várhatsz még rám, várhatsz örökké talán.
Nem kell félned, hisz én sem félek már.
Messze járok az éjszakában, de a lelkem elöbb hazatalál.
Mint én csak megyek, nézek körbe, várok valakire
úgysem mondom el neked, hogy ez a város milyen zaklatott.
még akkor is mikor csend van, a Hold se látszik
a házak felett, villám cikázik át.
és akkor élnek a felhők, akkor élnek a fák,
akkor születik még a tél, akkor születik meg a nyár,
vagy a szél, vagy bármi, bármi ami él
figyeld az éjszaka majd mindent elmesél... |
