A kéz, amely…
Minden percben, arra várok
Meg fogsz ölni
Bármi áron
Körém fonódsz, mint az inda
Leláncolsz, a földhöz ragasztva
Élve halok, belülről török össze
Elmerülve, agyam mélyére ülve
Kikérhetném, a pillanatnyi magányt
Magamba nézni, lehetne, de nagyon fájt
Rosszat láttam, remegni magamat
Rád vártam, csak vágd el a nyakamat
Csak tudnám a kérdésre a választ
A múlt, a jelen, a jövő csak látszat
Fogyó időm rácsai közt ülve
Rájövök, hogy nincs értelme
Annak, hogy várjam a percet, mely az őrületbe kerget |