Van 'kinek egyszer,
De nekem már vagy százszor,
Mint az északi fény,
Ami hófehérben lángol.
Elragad magával,
A mélybe ránt,
Mint a friss hullámok habjain
Egy cafka kurtizánt.
Engem a mélység,
Tudom, hogy vonz az ûr.
Az ismeretlen túlvilági
Homályba merül.
Magamon érzem,
Ahogy szétárad a fény.
Tudom, hogy egyszer
Megszûnik, tudom, hogy
Nincs remény.
Fehér óceánon,
Egy kísértet kalóz.
Kell egy kurtizán
És majd neki áll az árboc.
Éjbe vonzó mélység, amit
A túloldal kínál,
Aki felszáll az velem hal,
Vagy velem hál.
Ezen a Földön,
Egyszer elfogy majd a nap
És az igazság odaát van,
Új erõre kap.
Egy csillag felragyog, majd
Az óceán egén,
Ott kísértek minden éjjel,
A titkok tengerén.
Fehér óceánon ... |
