Te kopó lettél, de nem tudom, miért én ülök a zárkában.
Felnyomtál, pedig velem voltál, tudom, most ráfáztam.
Itt a vesztõhelyen elvesztem a fejem,
Mert az ajtó elõtt egy rohadt smasszer nem hagy nyugton engem.
Letöltöm ezt a pár napom, és várom a kibaszott holnapom,
De a haverok és a kurvák tudják, én ezt megoldom.
Amíg egy-két óra van, de az idõ nem rohan,
Pedig látom és hallom, az ajtó nyitva van.
Csak játszom a fejemmel, de nem engedem a kezemmel,
Hogy bemocskolják a múltam, mert nem így, nem így tanultam.
Egy kupleráj volt, ahova születtem, de mást nem akartam,
Hogy az anyám hajtson értem, de én mégsem maradtam.
Hideg a kõ, mint a jég, éget a tûz, ami bennem ég.
Kemény a föld, meleg a hely, tudom, hogy engem innen visznek el.
Egyedül a zárkában, ebben a kibaszott félhomályban,
Megtaláltak engem is egy mocsok kuplerájban.
Letöltöm ezt a pár napom, és várom a kibaszott holnapom,
De a haverok és a kurvák tudják, én ezt megoldom.
A falnál állok bekötött szemmel, az utolsó szavakat mondom,
Hogy crack-et, kokót, füvet és kurvát kellene még lenyomnom.
A hajnali álom, a hóhért várom, aki mindig ugyanazt mondja,
Hogy a fejemre húzza a zsákot. Üvöltsek, üvöltsek újra! |
