Azt hitték sokan vége, de csak most kezdõdik.
Úgy látták sokan eltûnt, de csak most fog felemelkedni.
Úgy érezték nincs itt, de mindig itt figyelt valahol.
Az árnyékból les; maga az árnyék, nincs semmi
Hozzá fogható, szépsége páratlan, õ az éj,
Õ nekem minden, foglya vagyok az éjszakának
Ébenfekete lelkének én is darabja vagyok.
Magányomba rejtve, míg rám nem találnak,
Csak õ szól hozzám, de így is csak suttogva,
Nehogy ijedtség támadjon bennem hirtelen
Lététõl mert õ bennem van, bennem is volt,
Mily’ szerencsés vagyok, hogy ezáltal ismerem
Éjszínû lelkembe õ varázsol holdfényt.
Mint bagoly, éjszaka nélkül én sem léteznék,
Kell nekem, hogy éljek, vagy haljak,
Vigyázz rám, tartsd rajtam az éjnek két szemét! |
