Táncot jár a magány,
Kínok közt bújkál az elme.
Körül jár a magány,
Testedbe bújik teste.
Belefészkel a finom húsba,
Megfeszi az alkonyt rajtad,
Sem jövõbe, sem múlba
Nem látsz majd.
Egyszerû temetés
Egyszerû temetés
Fehér lesz az arcod, s lelked fekete,
Homályos lesz minden lényeg,
Köd emelkedik a fellegekbe,
Majd alászáll a gyilkos méreg...
Üres lesz a belsõd, tested,
hó esik a mellkasodra,
megfagy az erõs szíved,
s a vér harsogva.
Küzd, nem érti még,
hogy te nem vagy,
többé nem élsz,
s az belédfagy.
A szélben szállsz egy kicsit,
Felemelkedsz vele,
De a fény megvakít,
és visszahullasz a mélybe. |
