A nap szépen emelkedik a fejem fölé,
Ragyogása elkápráztat, fényességes ragyogás ez.
Kellemes érzés, ahogy melengeti fehér bőröm,
Isten ajándéka, mely kell az emberi léthez.
De sötét felhők jönnek, s elbújik a nap,
A fényesség többé már nem ragyoghat.
Elmém csak most lesz világos, értek mindent,
Én Sátán gyermeke vagyok, s megvetem Istent.
Istent, aki elvakít,
megcsal a fénnyel,
Nem mutatja valós voltát a világnak,
Elrejti előlünk arcát az árnynak.
Sötét felhők jönnek, s elbújik a nap,
S kik Istent kívánják már mind halottak. |
