Nem hittem azt, hogy ismét térden állok majd,
Azt hittem megtanultam minden leckét rég,
Úgy fest a színjátékunk mindvégig kitart
Nekünk a megszokás is kezdettől elég.
Feláldoznám azt mi fáj minden gondolattal,
Túllépnék ha lenne mód, már rég megfogadtam,
Nincs már mi kér, nincs már mi vár,
nincs semmi már…
Ref: Nem sírok már s nem kérlek én
Nem kábít már a vak remény
a könnyebb út kínja vár, ha félsz
A múltban élsz, vagy elkísérsz
Nincs visszaút, a véget mégsem látod még
A várt remény csak gúnyol minden titkolt, édes vétkedért
S ha kell, én átkozlak el hogy tisztán és áldottan engedjél el |
