HÍD
Remegő lábakkal nézek le a mélybe
A mélységtől nem félek, ugranék a sötétségbe
De a híd előttem hosszú, nem látom a végét
Átmenni félek egy ismeretlen célért
Első lépéssel teszem lábam a korhadt deszkára
Első lépésből várok egy újabb csodára
De a híd előttem hosszú, nem látom a végét
Átmenni félek egy ismeretlen célért
Második lépést is megteszem, körülöttem csörögnek a láncok
Újabb korhadt deszka, melyben halált látok
De nem ettől fél a lelkem
Csak a cél ne lenne, melytől rettegek szüntelen
A következő lépésnél már nem remegek, tudom
Az angyalok nem rám várnak, sorsom egyben a célom
Még nem látom a híd végét, de nem is akarom
Fájdalmat, s kínt lassan magam mögött hagyom
Újabb lépéssel teszem lábam a korhadt deszkára
Újabb lépésből nem várok másik csodára
A függőhíd végén egy érdekes fény vár
Már nem hív a mélység, lelkem talán új reményt talál
Fény és egyben homályos kincs, mi a végén vár
Már nem érzem, hogy ellepne a súlyos félhomály
Most a függőhídon futok célom felé
Már nem hívnak a láncok, sorsom nem az éjjelé
Rohanó léptekkel futok célom vakító fénye felé
A köröttem csörgő láncok nem kísértenek többé
Már tudom mi vár, mi a célom
A vakító fény hív a végén, a függőhídon |
