Mélypont
Csak az ébredés, csak az álmodás
Csak a cél nélküli elmúlás
Csak a rágalom, csak a szánalom
Csak a mindent felörlő fájdalom
Már nincs esély s végleg nincs remény
s az elkárhozott lelkem fölkiált, miért?
Elvesztünk, és ha már nincs létünk
S talán nem küzdünk már a szeretetért
Csak az értelem a képzeletem,
Csak az elkerülhetetlen végzetem
Csak a sínylődés az éhezés
Csak a lelket szétzúzó sok szenvedés
Már kerestünk és semmit nem leltünk
Mi értelmét lelte így életünk
Nem féltünk, és most már nem kérünk
Talán nem dobban szívünk!
Fények gyújtják lángra arcomat
Meleg jön s elborít lassan
Fuldokolva a múltnak tengerén
Az emlékek megölnek lassan!
Csak a tévedések, bűnhődések
Világmegváltó képzelgések?
Nagy szerelmek hős érzelmek
Miattuk érzett veszteségek
Hát így élünk, és ha már így félünk
Van-e értelme új útra térnünk
Nem becsülnek és holnap megölnek
Miért tiltakozom mégis? |
