Az utolsó napon
Újjáéledt bennem az õsi vágy
Mi elveszett egykor megtalált
Pusztíthatok és teremthetek
Nincs több korlát, mindent megtehetek
Fényesen égõ fáklya
Lángot gyújt az éjszakába
Tisztítótûz, porladó hamvak
Új istenek sötét világa
A teremtés - a pusztulás
A megszületés és meghalás
A vér, a tûz
Az élet - a halál
Megszólít hangja, a mélybe ránt
egy árnyék
és magába zár
Nem maradt semmi,
csak a kietlen pusztaság
Kiégett minden, lelkem üres már
Vár reám a dicsõ halál
Gyilkos vagyok és élvezem
Hogy térdre borulnak elõttem
És áldozat, ki hiába várja
a megváltó csapást. Mindhiába
Üvöltök, de senki se hallja
Elnyom mindent a haldoklás hangja
Repülnék de nincsen szárnyam
Szakadékba taszít olthatatlan vágyam
Összetört porcelánmadár
Darabjai szerteszét
Könny csillan gyémánt szemében
Még nem ért véget a létezés
/Szöveg: Szenti Attila, Zene: Molnár Szabolcs/ |
