A Kis Gyufaárus Lány
Érzem:
úgy reszket a szívem e felbõszült szélben
mint száraz falevél kavargó örvényben.
hó pelyhek megfeszült, csikorgó testébe
parányi lábaim csupaszon mélyednek.
Elgyöngült ujjaim csüggedten ölelnek
skatulyába simult gyufaszál tömeget. Lásd;
Egyetlen gyufaszál életét áldoznám
pillanatnyi fény-ár fellobbanó lángját
tenyeremen csekély percig hordozhat-nám.
Groteszk árnyam láthatatlan átkarolja bágyadt tested
S fagyos csontodig hatol jéghideg kezem.
Tündökölj, árva láng, kérlek, ragyogj rám!
(Lám:) izzó árnyad csillaggá forrja ki magát,
s fény-nyaláb szárnyad hátán a firmamentum vár.. |
