Ültünk a padon, lent a téren
És azt mondta, hogy vége van.
Én azt hittem, hogy hülyéskedik
És vágtam egy grimaszt.
De mikor elindult a fák között
És vissza se nézett,
Rájöttem, hogy komolyan mondta
És végleg lelépett.
R.: Átöltöznek a fák,
Sárga díszt vesznek.
Egy téli napon aztán
Találkoztam vele.
Feljött hozzám és
Főzött nekem egy kávét,
Aztán azt mondta, hogy itt aludna,
Mert reggelig haza úgysem ér.
Most is ülünk,
Csak egy kórházi ágyon.
Ez egy idegosztály,
A hazamenetelt nem várom.
Látom, amint magára húzza
A fehér takarót.
Mosolyogva mondjuk egymásnak
Örökre veled maradok. |
