Ennyi az életem,
Amit az asztalra raktam.
Mindenki látta,
Hiszen eddig is itt voltam.
De tudom,sok az a néhány slukk,
Amit elszívok esténként,
Még nem vitt a sírba,
Pedig van aki szeretné.
De mikor részegen fekve
Bemérnek a döglegyek.
A pillanat erosít,
Hogy mindenkinél több legyek.
Kémleltem a tükörben
Vérbefagyott arcomat.
Magamba néztem,
S átéltem századokat.
Üvöltve futottam,
Hogy anyámtól kérjem számon.
De futás közben éreztem,
Súlyos a lakat a számon.
És az idot a kezérol
Hirtelen letéptem,
És szégyeltem magam,
Mert késtem.
R.Nem hagyom el
A sírig önmagam.
Nem hagyom el ... |
