Tíz nap után újra megjelent
És itt hagyott egy fél életet.
Itt hagyta a teste illatát
És a percek minden pillanatát.
Mosolygott mikor elment,
És azt mondta, hogy fáj,
De ő akarta vérbe fojtani
A gyermekarcú látomást.
Mert kölykök vagyunk, és mégis vagyok
Egy sűrűn lakott kis bolygón.
Meglátni, ez működik csak
És mindenki valakibe fészket rak.
Nyakkendője fekete és tiszta
Lazára fogva a nadrágszíja.
Sohasem vettem észre,
Hogy a legforróbb a vére.
Mély a test, vagy a lélek tükre,
Különleges részek egymásba fűzve.
Mint drágakőlánc esnek
Nap, mint nap ismét bűnbe.
Nézd, ahogy álmából ébred
És dalol szavakból egy képet
Hegy a szürkületben tisztán
Vagy megtisztulva ismét nyugvóra térjen.
Hülyére vett, de azért sírt.
Az asztalon hagyott egy teleírt papírt.
És ameddig bírta, addig szívta
De többet már ő sem bírt!!! |
