Tolongás a pályaudvaron,
mi is ott állunk az induló oldalon.
Az élet horzsolta arcokon,
az öröm, a bánat vegyül és az izgalom.
Mit kéne tenni, talán el kéne menni.
Nem kéne várni, inkább fel kéne szállni,
vagy mégis maradjunk - belülről hangok szólnak -
És esélyt adjunk az erőltetett mosolyú sorsnak!
Átfut minden idegen hidegen;
Bámul rám a sok idegen ridegen.
Az Ígéret földjén - ha ott leszel -
utolsó dalunkat nem felejtheted el!
Oly furcsa népek (egyik lábadra lépett)
A vagonok telnek, odabent üzletelnek.
Van kik, cipelnek, néhányan könyökölnek.
Valakik szerények, de ha kell a hely' megölnek!
A pályaudvaron minden menetre kész.
Néha szállni könnyű, de lépni nehéz.
A Transsylvania Express a semmibe tart.
Hidd el semmi baj nem lesz, ha lekéssük majd,
úgyis jön egy következő!
Elvetett magként - a föld alól -
anyád hangja lelkedben feldalol.
A port, melyből lettél - tudom, s hiszem -
ott hordod megfáradt bőröd redőiben.
Nem kéne szólni, mindenkit félrelökni,
meg kéne szokni, vagy tán el kéne szökni.
Próbálj meg úszni és kívánj sok szerencsét,
s meg tudjuk úszni ezt a parttalan medencét!
A pályaudvaron minden menetre kész.
Néha szállni könnyű, de lépni nehéz.
A Transsylvania Express a semmibe tart.
Hidd el semmi baj nem lesz, ha lekéssük majd,
És a végzet arcába csapunk!
És mindörökké itt ragadunk! |
