Gyertyái mond meddig égnek e szegény kis Magyar népnek, nem tudom.
Miért nem segít senki, miért bűn Magyarnak lenni, fáj nagyon.
Miért tagadja meg e föld gyönyörű gyermekét, miért bűn hogy él még ez a nép?
Együtt űztük el a zsarnokot, a vörös királyt, hol van Európa, miért nem kiállt?
Nyomorra épült márványcsarnok,
A királyi család épp étkezni indul.
A népnek nem jut más, csak keserű kenyér.
Hallgatag szemek az eget nézik
A csodát várják és nem értik
Egy elfojtott sikoly halkan a csillagokig ér.
Az esti fények lassan gyúlnak
A félénk arcok mind előbújnak
Egy közös sóhaj lassan az éjszakába száll.
A rácsok mögött élő holtak
Kik tegnap még emberek voltak,
S az ablakból röhögve integet a halál
Hallgass meg Istenem, hallgasd az énekem
Egy nép most hozzád kiállt!
Hallgass meg Istenem, hallgasd az énekem
Kérlek mentsd meg szép Hungáriám!
A városban úr a rettegés
Hazug álmokból könnyes ébredés
Csak a hajnal mesél arról, ami fáj.
Hideg szélben tompa fények
Hamu alatt izzó remények
S valahol egy imádság talán meghallgatásra talál.
Hallgass meg Istenem, hallgasd az énekem
Egy nép most hozzád kiállt!
Hallgass meg Istenem, hallgasd az énekem
Kérlek mentsd meg szép Hungáriám! |
