Kár, kár, kár
A varjú azt mondja kár mindenért
Kár, kár, kár
Meg kell halj, hogy igaz legyél!
Elhúzom a függönyt, s az ablakon át
Látom a madarat, a rút bestiát
Hatalmas szárnya a földön hever
Mint egy eldobott ócska lepel
Félek, egyre jobban félek
Nem nyugszik bennem a lélek
Hiába kiáltom az égnek: Legyen vége már!
Kár, kár, kár...
Varjú a fehér hóban, szívében tombol a szél
Most végre önmagad vagy
Meghalsz a tegnapokért.
Odakint egy nagy madár
Mindig feketében jár
Azt mondja: Harcolj és boldog leszel!
Félek, hogy hazug a szó
Inkább szállni volna jó
Nem harcolok, ilyet én nem teszek!
Nem! Azt mondom: Nem!
Nem harcolok!
Nem és még egyszer nem
Én nem is tudok.
Kár, kár, kár... |
