Ground
I am hatred, seeping blood.
The rain, the flood, the grief.
I am rage becoming flesh.
A dismal, ravaged life.
This is pain, a wall of tears.
And my tears are my truest friends.
This, my heart, a dying sun.
A flower fading to black.
Oh God, why have you forsaken me?
In this darkness, called my mind.
The waste you left for me.
I'm your shit, your verbal smut.
Your twisted world recapped.
This is you, your lifeless soul.
Your sick and fucked-up lies.
In my world your love is death.
Your disease, your skin that burns.
Oh God, why have you forsaken me?
You tied my limbs and buried me alive.
And piled this frozen mud.
You watched me die with lustrous eyes.
As all your words grew stale.
You mocked my care and stained my mind.
You yearned for me to fail.
Föld
Én gyűlölet, szivárgó vér vagyok.
Az eső, az árvíz, a bánat.
Én harag vagyok, ami hússá válik.
Egy komor, pusztított élet.
Ez fájdalom, a könnyek egy fala.
És a könnyeim a truest barátaim.
Ez, a szívem, egy haldoklás napoznak.
Egy virág elhalványul hogy feketedjen meg.
Oh isten, miért hagytál el engem?
Ebben a sötétségben, hívta az elmémet.
A hulladék elindultál hozzám.
Én a szarod, a szóbeli trágárságod vagyok.
A csavart világod ismételt.
Ez te vagy, az élettelen lelked.
Tied beteg és megbaszott-hazugságok hosszában.
A világomban a szereteted halál.
A betegséged, a bőröd az ég.
Oh isten, miért hagytál el engem?
Kötötted a végtagjaimat és eltemettél engem élő.
És halomba rakta ezt a fagyott sarat.
Néztél, ahogy fényes szemekkel halok meg.
Mindenként a szavaid állottak lettek.
Kigúnyoltad a figyelmemet és összefoltoztad az elmémet.
Arra vágytál nekem, hogy megbukj. |
