Újra Kísért
Szemem fényét vesztem el
A világ eloldott keze által,
Az Úr haragja az ember haragja,
S a szenvedés kútja az ember maga.
Az álmom újra és újra kísért,
Könnyekben látom gyermekem szemét.
S a lehelet a jéghideg szobák falán,
Csábítja Ot a holtak után.
S ha kinyitom szememet, mindíg temetnek,
Egy másik anyát egy másik gyermek.
Sokan sírnak és futnak riadtan
De én már nem, én maradok szakadatlan.
Nekem az élet már nem árthat,
Láttam minden árnyát a világnak.
Az elmúlás zenéjét kórusok zengik,
S a jéghideg szél fagyos dalt hegedül.
Szerelmünk ágya mint néma sír néz rám,
Mennyi emlékkel állok itt egyedül. |
