Ragály
Oly magányos vagy mint az a kis gyerek
Ki összetett kézzel egy sír előtt
Az édesanyjának azt mondja el
Hogy sosem fogja őt elfeledni
De elfelejti mert az ember ígér
S megfakul valami a szívében
S majd túl nagy fáradság lesz az
Hogy halott anyjára virágot tegyen
Egy ragályos kór mit az ember hordoz
S a génjeivel majd tovább ad
Hazugságban kérni tanít
S magányunkban erőt ad
Látom a szemed a boldogtalant
A millió tervet mi álom marad
Békét adj nekem örök nyugalmat
Hogy tisztán legyek az apám nevére
Kiérdemült és méltó
Átkozott a gondolat
Mi élni kényszerít és élni hagy
Éj imádó lelkem csendesüljön
S benne a tűz már sose lobogjon
A misztikum hangja többé ne szólítson
S ne igézzen engem s ne idézze őt | 
