Egy átkozott világban a téren nõttem fel.
Nem az a hely, ahol állnak a vadi új mercédeszek.
A szomszéd ordít, kezébe sör, mindennap rendõr.
A kapualjban a lányát kúrják, üvöltöm:
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl
Az összes haver a sittre ment, a kaptárba rohadtak meg.
Van akik buzik lettek, vagy az anyagtól hülyültek meg.
A szomszéd lányát rég nem kúrják, a tizedikrõl kibaszták.
A sarokban állok, kezemben tõr, üvöltöm:
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl
Nem voltam soha gyáva, de volt úgy, hogy futnom kellett.
Volt ott egy köcsög állat, aki a sötétben ügyeskedett.
Deszto nem volt, csak napközben egy, õ volt az elsõ.
Mikor anyámék disszidáltak, tudod õ nyomott fel egybõl.
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl
Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl Elég ebbõl |
