Kék zakóm hajtókáját
gallérjára hullt korpáját
zsíros kamasz hajamnak
összes drótszálát
Poremba Éva simította le.
Kék nadrágomnak fehér foltját
nadrágomnak gyűrött hajtókáját
lábam közé gyűrt éjjel
minden párnáját
Poremba Éva simította le.
Kék zakómban hordom azóta is
hajtókám alatt van azóta is
bőröm alá jól odabújt
Poremba Éva, szegény
úgy, ahogy rá annak idején.
Vége úgy lett, ahogyan lehetett
ő férje előtt szégyenkezett
talán arra várt, hogy majd
valahova elviszem én
Jó, de hova? -kérdezem én
Innen hova? -kérdezem én
Ő szégyellt, és szégyelltem én
túlkoros ő és kortalan én
így köszöntem végül is:
Kezit csókolom én!
A férjével jött annak idején.
Talán arra várt, hogy én elviszem
így nem vitte végül el senki sem
minden fehér foltomat ő törölte le
az ő lábam közé gyűrt ideje... |
