Téged látlak, bármerre nézek, hozzád hajolnék,
Hogy úgy csókoljalak meg mint régen,
De nem érlek el, akárhogy próbállak,
De amíg élek megpróbálom, újra és újra.
Mert Te vagy a remény, mikor már minden elveszett,
Te vagy a hang ami bíztat, hogy ne adjam fel soha,
Mert ha itt vagy mellettem, és megfogod a kezem,
Tudod én boldogan égek el, a pokol tüzén is veled.
Millió kép, millió emlék,
És nem elég millió év sem, hogy elfelejtselek,
Miért kellett, hogy mindez így történjen,
Miért sodródsz el, messze tőlem?
Minden erőmmel, minden halott végtagommal
Mászok utánad, de elnyel a végtelen,
Minden érintés a múltból megkísért,
És húz utánad, húzol magaddal. |
