Ezernyi sebbõl vérezve
Évezredek és örökkévalóság
Ezernyi éles késként hasít belém
Végtelen hosszú pillantások
Elfeledett korokon át
A messzeségbe
És tudva hogy sohasem ér véget
Tudva hogy nincs ima mely feloldoz
Semmilyen könyörgés nem oldozhat fel
Semmi sem enyhítheti a szenvedés lángját
Ami magasra csap felettem
Mégha tudom is hogy a lángok felettem
Sohasem alszanak ki
Csillapítom a halált
Az elmúlás gondolatával
És hívom a sötétséget hogy
Sötét leplével és a halál leheletével
Elvigyen magával...
Elvigyen az életbõl...
Minden éjjel könyörgöm a halálért
Hívom õt.
A nevét suttogom öreg elfeledett helyeken
A nevét suttogom minden éjjel
Õk tudják hogy más világhoz tartozom
Hallják hogy a nevét suttogom
Ahogy hívom... | 
