Fekete rúzzsal puha ajkaid még puhítod.
Mesélj, Megváltó mesét!
Te tündöklés-szirmú virág! Mert a holló is madár,
S néha csak ő nem látja így...
Te fénylő gyász-leány!
Mint áldozó az ostyát, én úgy kérem csókodat!
A féltés udvarán ölelj magaddá!
Szoríts, s majd elfogad az élő tisztaság!
Ez a legnagyobb önzés, de ettől áll a világ.
Leplezd magaddal, bújtasd szirmoddal vén tanítód!
S ha kilélegeznéd, én tüdőmbe szívnám a halált!
Ez a legjobb jó, s ha már mindenképp elveszünk,
legyen meg így! Te varjú-lelkű nő, Te mennyből
hulló eső!
Én így kérem csókodat!
A féltés udvarán ölelj magaddá!
Szoríts, s majd elfogad az élő tisztaság!
Ez a legnagyobb önzés, de ettől áll a világ!
De ettől a világ, de ettől a világ...
...Tőled áll a világ...! |
