Borús fellegek közt a fagyos valóság,
És könnyeim az eső mossa el.
Dühödt vádjaim az égre kiáltom,
De kérdéseimre senki sem felel.
Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.
Elfojtott fájdalom, ami éget legbelül,
De egy régi érzés újra rám talál.
Nem tudod, mit érzek, és nem tudod, mi fáj,
Mert maszkom rejti szívem bánatát.
Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.
Álarcunk mögé bújunk, mit az élet szabott ránk,
Mögötte ezer bűnös gondolat.
Szemembe nézel mélyen, és nem tudod, mit látsz,
De felismered benne önmagad.
Eltűnnék innen, hogyha tehetném,
Érzem, hív a végtelen.
Eldobom álarcom, és útnak indulok,
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok.
Várnak rám a messzi csillagok. |
