Lassan minden elveszti varázsát
Ahogy lassan minden elveszti varázsát
Egyre növekszik a tátongó űr
Ahogy múlik az idő, mindig éhesebb leszel
Hiába üvöltesz, senki nem felel
Elhalkulnak a becéző szavak
Nem szorítanak már ölelések
A fájdalom marad az egyetlen
Igaz társad az életben
Ki sosem hagy cserben, mindig visszatér
Bárhová mehetsz, ő is elkísér
Kitölti lassan minden percedet
Felemészti az egész életed
Megtörik a bűbáj
Nem vagy többé drága
Szárnyaszegett angyal
Romlásnak virága
Nem szeretlek, csak használlak
Míg nem jön valaki, aki jobb nálad
Hogyha megunlak, mehetsz amerre látsz
Többé már nem izgat, hogy mit csinálsz
Nem hat meg a buta sírásod
Hidegen hagy, ha ereid felvágod
Nem érdekel, hogy mit érzel
És az sem, ha elvérzel
Szeretni soha senkit nem szabad
Hogyha szeretsz, elveszett ember vagy
Mástól való érzelmi függőség
Hatalmi harc, lelki gyengeség
Hazugság minden gyengéd érzelem
S a szépség csak tünékeny illúzió
A menyasszonyfátyol halotti lepel
Hamis minden, mit igaznak hiszel
Tükörbe nézel, nem látod arcodat
Kötődve másokhoz elveszted önmagad
Börtönöd falai ha összeomlanak
Láncaid nélkül már egy senki vagy
Szenti Attila |
