Végtelenbe zárva
Szállni az értelem szelével,
Dacolva a végtelen szenvedéssel,
Lehetetlenség azt hinni, hogy mindez elérhető,
Hazugság-lepelbe öltözve lehet az életem élhető.
… Végtelenbe zárva…
Meghazudtolom magam, hogy életben maradjak,
Elkötelezem magam egy hamis gondolatnak,
Hogy végre kiteljesedjek egy kiürült világban,
Hogy csak egy néma hang legyek a diszharmóniában.
És most szállok a széllel, ami a rossz irányba fúj,
A puszta igazság jéghideg tőrje kegyetlenül szíven szúr.
Gondolataim törött tükrén át tisztán látom a világot,
A sötétségben felfedezni vélem az emberi gyarlóságot.
Várni nincs időm, élni nincs jövőm!
A felettem tornyosuló bűnök súlya felemészti minden erőm.
A nekem támadó szavak örvényében nem találom az értelmet,
Az értelmetlenség végtelensége kiöli belőlem a félelmet.
Várni nincs időm, élni nincs jövőm!
A véreső alatti szenvedésem felemészti minden erőm.
Várok a megváltás viharára,
A fájdalom keserédes mámorára.
Az értelmetlenség prófétái mind a porba hullnak.
Könyörtelenség és pusztítás, söpörd el a múltat.
… Végtelenbe zárva…
Gondolataim bűvkörébe zárva,
Nemet mondok egy kiürült világra.
Beleőrülök a diszharmóniába.
Kétkedve várok már a megváltás viharára.
A végtelenség határához értem,
Nem maradt más hátra, minthogy őszintén reméljem,
Hogy hátrahagyok egy pillanatot,
Mikor ráébredsz majd, hogy mit akarok.
Hogy vessz el örökre a pillanatban - mint én, -
Mikor ráébredsz majd, hogy mit akartam - mit én... |
