„Az ifjúság sólyom madár,
Addig véd, míg szabadon jár,
Ha én ezt így tudtam volna,
Sohasem búsultam volna.”
„Ha én ezt így tudtam volna,
Hogy tavasszal nyílik rózsa.
Most szívemen bú nem volna,
Sohasem búsultam volna.”
Ahogy mozgat téged, átrajzol, beléd ír,
Lassú fondorlattal örökre megnémít.
Vad szél árnyékában felébredni nem túl jó,
A ház, hol eddig laktam, rég nem nekem való.
Hát én immár kit válasszak? Szívet szívért kinek adjak?
Átkozott, számító, velejéig romlott, bűnös lélek.
Álnokul átkarol, bűvös ködöt bocsát körétek.
Nevetni volna jó!
De szomorú a lelkem, még most is vérzik.
Nevetni volna jó!
Édes érzés miért késik?
„Kék ibolya, ha leszakítanálak,
Mit mondanál, babám, ha elhagynálak,
Azt mondanám, verjen meg a teremtő,
Sosem voltál igaz szívű szerető.”
„Az ifjúság sólyom madár,
Addig véd, míg szabadon jár.
Ha én ezt így tudtam volna,
Hogy tavasszal nyílik rózsa,
Most szívemen bú nem volna,
Sohasem búsultam volna.”
Tudom, nincs még vége, a vihar még nem ült el,
Szörnyű erők laknak legbelül a szívében.
Vad szél árnyékában felébredni nem túl jó,
A ház, hol eddig laktam, rég nem nekem való. |
