Az éji vándor dala
A hold a napot váltja, éjjel indulok
Az ég sötét kékjén átragyognak a csillagok
Távoli földön alvó városok
Minden nyugszik csendben, de én úton vagyok
szívemben nincs nyugvás
tán örökké tart ez az utazás
Házam, földem nincsen, csak a szél, mi velem tart
Küzdök minden ellen, mit a szívem láncnak tart
Egymagam járok, 's ha egyszer meghalok
Nem marad semmim, mit e világnak itt hagyok
Nem őrzi a testem koprsó, mi bezár
A föld pora majd örökre visszavár
De még tart az erő, lelkem izzó tüze éltet
meg nem állok éjjel, de a delelő nap éget
Az út vége még távol, s előttem ismeretlen a végzet
De megyek tovább, s lépek amíg élek
Köpenyem a bánat, mit a múlt emléke varrt
Lelkemben sok emlék, mit az élet belém mart
Van egy istenem, 's az élet törvényét követem
de a saját utam járom, 's ettől nincs mi visszatart
Egyszer talán én is megfáradok
's a csillagok között otthont találok
De még tart az erő, lelkem izzó tüze éltet
meg nem állok éjjel, de a delelő nap éget
Az út vége még távol, s előttem ismeretlen a végzet
de megyek tovább, s lépek amíg élek |
