Oson a nappal, oson a kedves,
Kerek a világ, a hajnal deres-teles.
Settenkedünk, mint két leső, az esti maszkunk nem rántjuk elő.
Keze a tarkón, az arca fáj,
Miénk a világ, egy cseppnyi bűbáj, no meg a homály.
Egy csepp eső, meg a két leső, de nem első.
Az este maszkját mégsem veszi elő.
Settenkedünk, mint két leső, de nem első.
Az este maszkját senki se veszi elő.
Ilyen a világunk, ilyen a nyár, no meg a már.
Ilyen az arcod, hogy olykor végre fáj, igen nagyon fáj.
Oson a reggel, oson az alkony, de ne nevesd el, ha számat a szádra tapasztom.
Oson a reggel, oson az alkony, s nem nevettem el, a szádat a számra tapasztod, tapasztalom.
Ez az a nappal, ez az a reggel, a tegnap estét várom, de most inkább feledd el, felejts el!
Settenkedés, ilyen az ősz, az este maszkját most vettük elő.
Settenkedés, meg a két leső, de nem első, az este maszkját végleg veszi elő. |
