Szótlan bús magányba zárkózva
és mindenkivel haragba,
mikor húz lefelé tol felülről
zendül a túsz ami nyom belülről.
Partot ér a gondolat,
mire feleszmélek fojtogat,
ekkor lábujjhegyen támad a lesből
helyben hagy és távoz a testből.
Forog velem a világ
fájdalmas éjszakát.
Ezt kívánja az ágy
hatalmas pusztulást.
Egyszer elkap és majd széttép,
de várom már a végét,
totál letámad engem az esti csendben,
kivégez aztán minden rendben.
Egyedül sötétbe nincs kiút
ha a fájdalom már elrútult,
és a félelem rám tör a sötétségbe
de mindennek végre reggel a fényben...végem
Forog velem a világ
fájdalmas éjszakát.
Ezt kívánja az ágy
hatalmas pusztulást. |
