Csak fekszem lihegve a bokorban.
Az erdő is vérzik körülöttem.
A kutyák szűkölnek a tisztáson.
A vadász nagyot ürít, miközben
Lányára gondol és asszonyára,
Akik nyugodtan alszanak otthon,
Akárcsak az okos pénzére a bankban.
Ami azért van ott, hogy szaporodjon.
Micsoda finálé! Jönnek az angyalok?
De nem az a baj, hogy meghalok,
A legrosszabb amit el kell viselnem,
Hogy ti megölhettek engem.
Nincs több fa és nincs több barlang.
Nincs több árok amit átszelhetek.
Nem élhetek tovább, nem is alhatok
(Holtomban eleget pihenhetek).
Áthajtottak ezen a lapos mezőn,
A kutyák orra tapad a földre,
Csend van. Nem zavarom a nép álmát
Mikor halni megyek vissza a zöldbe.
Ki tanította be a kutyákat?
Elfogy az ösvény, elfogy minden óra.
A felhők sírnak, látják a helyet
Hol vérem kicsordul majd a hóra.
Reggelre elmosnak minden nyomot.
A madarak némák akár a fák.
Nincs egy varázsló, ki szólni merne.
Kettévált az idő, mint a világ.
Nekem semmi esélyem. Nem mozdulok.
Félek és várom, hogy vége legyen.
Nem tartottam be a szabályokat,
Hát a szabályok tettek be nekem.
Lejöttem a hegyről és körbefogtak.
Nem vagyok ki- és beszámítható.
Fél, mert csak ez amit megszoktak,
S a szabadság nem programozható. |
