Lassú táncok a lehűlő levegőben,
Lassú lángok a kandallóban,
Jóllakott dögök a medvebőrön.
Mit bámulsz? - mondja Ofélia,
Majd kilép a tűzből és Júlia ágyába siet,
Mialatt Rómeó Othellót kerülgeti.
Még a Vészbanyák is elpirulnak,
A pimasz Shakespeare hogy vigyorog.
A bomlott agyú Grimm testvérek gyermekeket
Kínoznak, míg Csipkerózsika önmagával játszik,
És az arcátlan Andersen Hófehérkét öleli.
A Színészkirály és a Költő műsort adnak
A vasúttársaságok javára.
A nyolcvanéves primadonna nemzetiszínű melltartóját
Kisorsolják a nyugdíjas katonák klubjában
Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,
Ismeri a dolgot James Dean-nel együtt.
Szegény Ginsberg üvöltve keresi Kerouac-ot
A tömegben.
Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.
A magas külföldi vendég történelemkönyvet
Olvas és halálra röhögi magát.
A szolgák lopnak és lopakodnak.
Óh mennyi nihilista nacionalista alkoholista
Feketelista futballista exhibicionista
Cionista specialista fasiszta statiszta
Masiniszta soviniszta orgonista alpinista
Kálvinista
A táborban mindenki alszik,
A költő tündérei pengetik a drótokat.
Alvó szegek a jéghideg homokban
Plakátmagányban ázó éjjelek
Égve hagytad a folyóson a villanyt
Ma ontják véremet
Haldoklik az Éjszaka,
Vére beszennyezi a Hajnalt.
Minden születés véres.
A Nap kései szabdalják a Csavargók Köpenyét,
Széttépik a nehéz álmot.
Ébredező részegek,
Az első morgások,
A düh, böfögés, hányás, ürülék,
A lejárt gramofon sisteregve ismétli egy
Régi induló utolsó hangjait.
Nincs többé álom.
Egy szem, egy arc...
Oh, a kép mennyire pontos,
Az öreg Bosch hogy pirulna, ha látná,
A vén kokós.
A padláson véget ért az Öngyilkosok Bálja,
Mindenki a pincébe igyekszik, ahol
A Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.
Íme az utolsó kínrím:
Ez egy nedves kor,
Nappal vér folyik,
Éjjel bor.
A kis balerína vezeti pónilovát.
Hamupipőke, te sosem alszol? - kérdezi
Tőle a Bohóc.
Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet,
Hogy majd ír! Igen.
Nem felejt el semmit.
Szeretlek.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. |
