A csúcson álltam, hol férfiszó a törvény,
Büszke voltam és elkapott az örvény,
Értem éltél, én nem éltem érted,
Nem figyeltem rád, hiába kérted.
Nem bírtad tovább, elmentél egy reggel,
Egyedül maradtam pár üveggel,
Bömböltem, vinnyogtam, nyögtem, sírtam,
Szidtalak, hívtalak, amíg csak bírtam.
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
Aztán földre terített a bánat,
Verseket írtam és imákat,
Társam a bűntudat s az alázat,
És minden éjjel a parton várlak.
Kristályhegyek között ezüst folyók,
Mint a jó idő, jönnek a hajók,
Jönnek rokonok, jönnek barátok,
De sosem tér vissza, akire várok.
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém.
Nem hiszek csillagban, sem a sorsban,
De addig énekelek kinn a hóban,
Míg meg nem látom a fehér vitorlát,
A bárka orrán, amivel őt hozzák.
Aztán süllyedjen el az a hajó,
Ami majd egyszer visszahozza őt,
Haját többé csak a parti szél fújja,
Hogy el ne, hogy el ne menjen újra!
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém.
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém. |
