10 évvel később
Mintha az élete múlna rajta, vagy talán csak nem az a fajta
Aki tudja ha rajta múlik, ő az árral szemben úszik
Pedig fogadni mertem volna, hogy nem csak a vére hajtja
Hanem titkon arra gondol, fát is ültet nem csak rombol
10 évvel később, húsz kilóval többel, kisebb már a láng ami éltet
Pedig ahogy mondták, mi úgy csináltuk, elhittük hogy majd megtaláljuk
A gyógyszert, ami irtja a kórt, a titkot, ami mindent megold,
A kulcsot, ami nyitja a zárat, csak ajtó nincsen, most csináljak,
A választ, ami végre nem fáraszt, a kérdést, amit feltenni félt és
Az érzést, ami több mint a féltés, kis hazánkban másfél millió lépést
Megtenni nem volt könnyű, de mégsem ez az igazán szörnyű
Hanem újból talpra állni, új célokat találni
Itt mindennek megvan az ára, nem előre de kettőt hátra,
Vagy éppen kimaradtál egy körből, igy lesznek utolsók elsőből
A módszert, ami célra vezet, az álmot, amiről elhiszed
Az embert, aki más mint a többi, a farkast, aki nem akar ölni
Az eszmét, ami nem kiván szót, az érvet, ami mellette szólt
A törvényt, ami sújtja a rosszat, az újat, ami még jót is hozhat
De ha nincs semmi az út végén, és csak a hitel marad a TV-n
Talán mindent elpazaroltunk, túl fiatalok voltunk |