Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer
apró csillámló homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta, s azt mondták:
„Bolond!” De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében
építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig
nevettek, s azt mondták: „Majd a legelső szél összedönti.” És jött az első szél, nem
döntötte össze. És jött a második szél, az sem döntötte össze. Akárhány szél jött,
egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, ami addig
felépült. És az emberek, aki ezt látták, csodálkozva összesúgtak, azt mondták:
„Varázsló!”És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott, és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára,
és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most
sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró
homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze. |
