Fenyők (Nyerges)
Dermesztő, hideg reggelen
A hajnali ködöt rágva Szomorú szívvel gondolok
Az erdélyi fenyőfákra
Ahogy az erdeinket pusztítják Úgy pusztul vele a népünk
S mikor az utolsó fát kidöntik Akkor lesz nekünk is végünk
Nézem az idős bácsikat Kik az életben láttak már mindent
Vakuló szemükkel keresik De nem találják az Istent
A nénik is inkább csak sírnak Nincsen sem család, sem gyerek
-Idegen országba mentek Hogy jöttmentként élhessenek
Refr.: S bár ugyanaz ismétlődik
Száz meg száz éve régen Mi ébresztő kiáltás helyett
Suttogunk csak a szélben Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt
A bajban sem ismerjük egymást Nem nyújtunk segítő kezet
De ha nem hiszi magyar a magyart Az út már a pokolba vezet
Hisz' éppen úgy oktalanság Hogy ki szeret, ne érdekeljen
Mint hazug törvényt hozni A jogos gyűlölet ellen. |
