Költők és kígyóbűvölők (Nyerges-Práder)
Figyeltem csak a szemeket, ahogy a szél könnygázt hozott,
Ahogy a béke, no meg a szeretet lassan haraggá változott
Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson,
Úgy árult el engem is a saját szülővárosom
Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett
S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet
De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék
Lettem tisztes honpolgárból, koszos csőcselék
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az
Ágyúvízben
A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki
És nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki
Attól lehetsz ember majd, hogy mi az, amit megteszel
Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel
Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett,
S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet
Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az, amit megteszel
Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel |
