Prológus (Nyerges)
Nem az a baj, hogy bármit mondasz, nem igaz,
A baj az, ha azt mondom: igazság - és te nem tudod, mi az. Hogy harminc ezüstér' a lelkedet teszed a pultra,
És amíg csak élsz, ezt teszed újra meg újra. Hogy semmit nem nézve, fék nélkül rohansz előre,
Magadnak kaparva, taposva gyerekre, nőre. Tán ezért van, hogy többször nézünk az égre,
Akik szeretnénk, hogy itthon rend legyen végre. Hogy a dolgok újra a helyükre kerüljenek,
Emberek, határok, völgyek és hegyek, Hogy megint annyian legyünk, mint a tenger,
És a gyermekünk magyarként lehessen ember. |
