Ha látok csillagot,
Ragyogni az égen.
Látom, amit láttak,
Őseink is régen.
Látom az Alföldről,
Hajnal pirkadatkor,
Eltűnni fényüket,
A látóhatárról.
Látom, ha felnézek,
Fenyő rengetegből,
Göncöl szekér rúdját,
Erdély szegletéből.
Apró gyertyalángként,
Mutatják az utat,
S hazáig vezetik,
Kóborló fiukat.
Látom a Tiszának,
Murának vizében,
Tükröződni fényük,
Vajdasági éjben.
Halászok hálóján,
Gyöngysorként csillognak,
Mint akik az égről,
Búsan aláhulltak.
Látom nagy hegyekről,
Oly de oly közelről,
Kéznyújtásra vannak,
Palócok földjéről.
Mint ezernyi mécses,
Pislákoló fénye,
Kigyúl, majd elalszik,
Estéről estére.
Látom tündöklésük,
Kárpátok aljáról,
Hogy tekintenek le,
Sötét égboltjáról.
Hol szabad tűz mellett,
Vadászok regélnek,
S míg egymást hallgatják,
Ők is fel-felnéznek.
Látom sugarukat,
Megtörni a Rábán,
Rég kiszolgált malmok,
Korbácsolta fodrán.
Őrségi házaknak,
Kicsiny ablakán át,
Figyelik a csillag,
Örök vándorlását. |
