Rozsa ette penge, falra kiszegezve
dicső múltunk hol vagy, hol vagy eltemetve?
Kiásunk a sírból kopott büszkeségünk
gyalázott zászlaink, megcsonkított népünk.
vérző tíz körmünkkel kaparjuk a földet
ezen nehéz órán Istenünk segíts meg!
segíts meg Istenünk fogytán már erejűnk
kezedben van sorsunk mutass jelet nekünk!
most hóförgeteg támad szép magyar Kárpátnak
s vad szél járja által a végtelen pusztákat
érzem arcomon már jeges fuvallatát
tomboló erejét, lángoló haragját.
kelettől nyugatig perzsel végig tüze
hogy azt, mi rossz e népnek hamuvá eméssze
virágba boruljon ez a büszke ország
és együtt mondjuk újra: éljen a szabadság!
esztendő se múljon, dolgozzon a kovács
kard kell ide újra, acélos csillogás
pengéjét rozsdával ne etesse senki
jaj, be keserű, jaj, be szép most magyarnak lenni |
