Vágtatva hegyeken s völgyeken át,
Előttünk terült el egy végtelen táj;
Földjén ezernyi nagy harcost látsz,
Lovaikról küldenek nyílzáport rád!
Nyilaik eltakarták a napot,
Mint sötét fellegből eső hullott.
Létüket várfalként védték sáncok,
Így éltek túl megannyi ádáz harcot.
Hópelyhet követve virágok nyíltak,
Fecske szárnyalt, majd levelek hulltak,
Szép ország harcosai csatákat vívtak,
Nem adták otthonuk, inkább meghaltak!
Egy napon Északról jött egy sereg,
Elébük állt a magyar förgeteg:
„Álljatok közénk, zengjenek fegyverek,
Aranyból s ezüstből lesz nekünk rengeteg!”
Kárpátok szent hegyei, nyíljatok meg hát,
Mert a seregek élén hős Botondunk áll,
S nem járja, ki ellenszegül, mert jő halál,
Ha lesújt s eltipor a kölpény buzogány!
Kylfa a kézben, induljunk hát!
Várnak minket a nagy csaták,
Győzelmünk hangja messzire száll,
A kölpény horda meg sem áll!
Keletnél ezernyi riadt szempár;
Cárok és királyok bámulnak ránk
Sáncok és kőfalak mögé bújván,
Létükért mormolnak imát! |
