Messzi-távol’ fennsík-tájon
Fájdalmas hírt hord a szél;
Nem zengi már kürtnek szava
Hős harcos dicső éltét…
Elhullva száz kard a vér mezején…
Kihunyva száz fény az ég tengerén…
Fellobban tűz, s némán ott állsz;
Népednek arcán mosolyt látsz.
Kar nyújt feléd, ölelni vágy’,
Igaz lelkük már messze száll…
Fönt a hegynek tetejében,
Kőhalmoknak gyomrában,
Nem nyughatnak holt harcosok
Odinnak nagy házában…
Temetve száz csont a föld peremén…
Megtörve száz szív a végzet hegyén…
Fellobban tűz, s némán ott állsz;
Népednek arcán mosolyt látsz.
Kar nyújt feléd, ölelni vágy’,
Igaz lelkük már messze száll…
Ott, hol a vérnek magja kél,
Ott, hol a lélek halni sem fél,
Ott, ahol leng a zászló és kürt hangja szól,
Ott állnak s várnak a Halhatatlanok!
Elhullva száz kard a vér mezején…
Kihunyva száz fény az ég tengerén…
Fellobban tűz, s némán ott állsz;
Népednek arcán mosolyt látsz.
Kar nyújt feléd, ölelni vágy’,
Igaz lelkük már messze száll… |
