a valóság taszít
a részegség álnok
a rozsda az arcodba mar
szebb napokon mégis mosolynak látod
füstölgő romokat hagy
a felnőtté válás
összetört végtagokkal
halomra mászva látod, hogy nincs kilátás
mámorba fullasztott hiányérzet
ahogy mondják: ilyen az élet
de üres mellkasodban dübörög a kényszer
hogy magadhoz szorítsd a reményt még egyszer
végül úgyis minden levél lassan a földre hull
de addig is dacolni kell a széllel. minden évvel
egyre nehezebb
és ha majd egyszer földet érsz
örökre ott is maradsz
ha majd egyszer földet érsz... |
