1. Élettel tömöm tele a számat veled,
élettel, veled mégegyszer!
Veled élem meg az életem, hát szuk nekem,
ez az életelem, veled próbálok szakítni
abból, ami mindig a..., mindig a miénk volt!
Jó mondjuk dolgozni kezdek,
létezem úgy, ahogy létezni tettek, és
én is, én is úgy akarom, ha nem akarom,
hát megtanulom. Messze, messze vagyok
most magamtól, eldönthetem, mit
hagyok meg magamból.
Nem marad semmim, - a kor, ami lefeszít,
úgy feszülök, mint a húr, beszélek.
A számból a kíntól szabadult testtel
valami megéled minden reggel.
Hírbôl ár ismerem, ami még
most következik el, nem lehet itt
más, ideges évek, nehezen múlik el.
2. Ha vége lesz már végre, és egyedül maradok,
és egyedül, egy üveggel, egy utcán rohanok,
egy utcán, ami két oldalt elôrefut szintén,
olyan rohadt, olyan szép, - egyedül van, mint én.
Az út rohan, a kép megáll - én elôrezuhanok.
Egy öregasszony szemében én már így maradok,
egy utcán, ami két oldalt elôredôl szintén,
együtt dôlünk, mint a fák, minden indok nélkül,
és ezután így lesz már, együtt zuhanunk,
és mert itt már minden dôl, itt is maradunk.
Minden dôl, és minden áll,itt egy utca szintjén,
olyan rohadt, olyan szép, - egyedül van, mint én.
3. Itt leülünk, hisz megérkeztünk, hatalmas a fu,
ha felállnék se látszanék, hát üljünk még!
És ha már ülünk, aludjunk együtt el, és
belülrôl éljük fel az életünk.
Gyönyöru hang mögött. Becsukott szemekkel
vagyok a szemeddel ezután. Becsukott szemekkel
ôrízlek nekünk, csak nehogy adót vessenek ki ránk.
Itt Ieülünk, hisz megérkeztünk, hatalmas a fu,
ha felállnék, se látszanék: hát üljünk még,
igyunk még!
Csak te vagy nekem, meg ez a fu és egy
harmadik szegény, hát üljünk még.
"Egy kincs a héthez fogható,
eldöntött, kemény, határozott remény." |
